Körös - Körül Néptáncegyüttes
KÖRÖS-KÖRÜL NÉPTÁNCEGYÜTTES
Az ember életében az évek számának meghatározó szerepe van. Az idő természetes tulajdonságával magával hozza a változás, fejlődés az érzés lehetőségét az egyén személyiségében, a csoport közösségében.
Ez történt velünk is.
Komádiban néhány évvel ezelőtt több házaspár összeállt azzal a szándékkal, hogy táncolni akarnak. Ez csak egy cél volt. Elszántságunk hamar megvalósult, hiszen megtanultuk életünk első koreográfiáját a Komádi szüreti mulatságra. Nagyon büszkék voltunk magunkra, de nem sejtettük, hogy mennyi munka, szorgalom, kitartás, könny és izzadságcsepp vár még ránk.
Megérezve a népművészet a néptánc érzésvilágát újabbnál, újabb lehetőségek, ötletek merültek fel bennünk és művészeti vezetőinkben is. Így hoztuk létre megalakulásunk óta a jeles napokhoz fűződő önálló műsorainkat, amelyek már a város szívében is a Körös-Körül Néptáncegyüttes nevéhez fűződnek: A március 15-i megemlékezés, illetve advent idején az évbúcsúztató karácsonyi műsor. Betlehemes jászlat építünk a város főterén.
Az együttes célok, feladatok egységbe kovácsolták a táncegyüttes tagjait. Igazi nagycsalád lettünk.
Mint a mesében, hírünk tovaszállt, így számtalan felkérésnek tettünk és teszünk eleget. Szakmai szempontból kinőttük a várost, amit nem is gondoltunk, de mindig Komádiak vagyunk és Komádiként táncolunk.
Számos helyen léptünk fel, ahol nemcsak a néptáncegyüttesünket, hanem városunkat, illetve Hajdú-Bihar megyét is képviseltük. Ezek közül néhányat megemlítenénk:
- Megyejárás-Debrecen
-40.,42.Debreceni Virágkarnevál
- Nemzeti Vágta-Budapest
- Magyar Értékek Napja-Budapest
Illetve térségünk fesztiváljain igyekeztünk színesíteni a kulturális programokat.
Határon túli fellépéseink is voltak:
Virágkarnevál-Nagyvárad
Gyöngykoszorú fesztivál-Görgényüvegcsűr
Barlang fesztivál-Homoródalmás
Szent László napok-Nagyvárad
Jézus Gyermek búcsú-Székelyhíd
Kolozsvári Magyar Napok-Kolozsvár
A hosszú évek kitartó munkájának, gyakorlásának meg lett az eredménye:
- Polgármesteri elismerések
- Minősítőkön való kiemelkedő eredmények
- Különdíjak
- Év Civil Szervezete Díj
Mindig éreztük a családtagok, magánszemélyek, civil szervezetek, Komádi emberek, a Városi Önkormányzat és a Képviselő Testületi tagok nagyfokú támogatását. Hálásan köszönjük a belénk vetett bizalmukat és mindannyian igyekszünk teljesítőképességünk legnagyobb fokán meghálálni önzetlen segítségüket, támogatásukat ezzel tovább öregbíteni Komádi város jó hírnevét.
Leülve és visszagondolva az elmúlt évek egy pillanatnak tűnnek, csodaszép pillanatnak. Sokat változtunk, fejlődtünk, cserélődtek az együttes tagjai, de az alapeszme mindig ugyan az maradt:
„Bihariként határon innen és túl magyarnak lenni és maradni, a magyar néptáncot népszerűsíteni és átörökíteni. Azt még nem tudjuk hány néptáncos évet fogunk megélni, de türelemmel, toleranciával, egymás feltétel nélküli elfogadásával, alázattal hisszük, hogy egy domb majd hegy építhető példaként a jövő generációja számára”
A Körös- Körül az egy gondolkodásmód. Nemcsak a tánc által közvetített kultúra, hanem a nemzeti identitást őrző és valamit tenni akaró szervezet. Megmaradni sajátjuknak, Komádinak és magyarnak. Ez foglalja magába a táncegyüttes létét.
„Nem kell annak a fának az égig érnie, csak tudni kell, hogy melyik földbe gyökerezett meg.”
Ez a legfontosabb.