Sebes-Körös  folyó Romániában és Magyarországon, egyike a Körös három fő mellékfolyójának.

 

img56291

Sebes-Körös a Komádi híd alatt

Erdélyben, a kalotaszegi dombvidéken, Körösfő falutól kb. 2 kilométerre keletre ered. Forrása szép gránit boltívvel van kiépítve. Sárvásár és Bánffyhunyad érintésével beérkezik a Király-erdő nevű hegységbe, Kissebesnélegyesül a Kis-Sebessel, amely a Vlegyásza-Vigyázó alatt ered. Innen számít valódi folyónak, pláné a Dregán felvétele után, így Csucsánál már valódi folyó. Vársonkolyos és Körösrév között sziklaszoroson tör át, ezután szélesedő völgyben siet nyugat felé. Érinti Élesdet és Mezőtelegdet, keresztülfolyik a Bihar megyei Nagyváradon. Délkelet-Magyarországon keresztülfolyik a KissárrétenKörösladánytól délnyugatra fut össze a Kettős-Körössel és alkotja a Hármas-Köröst.

a1 2013 1 17 0oezfbli0k

Sebes-Körös a Komádi hídról fényképezve

Komádi érintettség:

Komádi külterületén halad el a folyó mely a kenusok és egyben horgászok kedvelt helye. Tiszta víze és hirtelen mélyülő törései, erős sodrása kiszámíthatatlaná teszik ezt a csodálatos vadvizet. Halfaunája bőséges, megtalálható a legtöbb ragadozó halfajunk (csuka, süllő, harcsa, domolykó, balin, sügér), békés halak (ponty, amur, keszegfélék). Vízhozma erősen függ a román hátár közelében lévő Nagyvárad meletti víztározótól. Télen, koratavasszal jelemző a magas vízállás, tavasz vége felé ahogy az esős időszakok lecsökkennek a vízállás is vele csökken, nyáron pedig eléri a csökkenés a tetőpontját, melynek hatásásra heylenként át lehet sétálni a folyón.

 

a1 2013 1 20 j3d2bb5z6r

Sebes-Körös Komádi szakasza

Az alacsony vízállás hatására a folyómeder kezdett eliszaposodni a sekélyebb mederrészekben és a vízinövényzet átvette az uralmat. A mélyebb szakaszokon, főként az agyagos meder a jellemző, de kavicsos és homokos részek is előfordulnak. Sodrása mint a nevében is megtalálható "sebes" igyen erős, gyors folyású vadvíz ennek hatására erőteljesen alakítja a medrét, nem ritkák az úgynevezett  "mederszakadások" törések melyek kiszámíthatalanná teszik a folyót nem ritkák a többméteres törések ezért fokozott óvatosság kell a folyóban tartózkodóknak.

 

  • A meder átlagos esése: 17,1 cm/km
  • A víz átlagos sebessége: 2,8 km/óra
  • A meder átlagos szélessége: 40 méter
  • A víz átlagos mélysége: 1,5 – 3 méter; kisvíz időszakban: 0,5 m

 

forrás: Wikipédia